02. - A visszaemlékezés

Park Chanyeol

2.

Miután Baekhyun megbizonyosodott arról, hogy ténylegesen felvették a kedvenc főiskolájába elhatároztuk, hogy szervezünk valami közös tevékenységet a többiek érkezése és a házavató buli előtt. Szóval, a nagy program pedig az lett, hogy kimentünk a kertbe mályvacukrot sütögetni, hála Wendynek.

-Srácok, én nem tudom mi történik ezzel a mályvacukorral, de nagyon folyik – nevetett Chen miközben próbálta a botjáról lehámozni a teljesen szétfolyt, égett ragacsot.

-Nem így kell, béna – kacagott Baekhyun majd elővett egy tiszta botot, ráhúzott egy mályvacukrot és Chen kezébe adta – Ne rontsd el, figyellek.

-Hogy lehet ezt elrontani? – kuncogott Wendy a lepedője alatt.

Ne haragudj, de, hogy lehet ilyen mű cukinak lenni? Csak ilyen gondolatok járnak az eszemben és utálom.

-Neked se jó – mutatott a barnaság pálcikájára ami sokkal rosszabbul nézett ki, mint Chen-sshié.

-Akkor mutasd meg, hogy kell - húzta fel kacéran a szemöldökét lány lakótársunk.

-Örömmel – Baekhyun egy pillanat alatt ott termett mellette, mint valami őrangyal és gondosan elkezdett neki segíteni, csak tudnám, hogy mályvacukor sütéshez miért szükséges egymás kezét fogni.

Mérgemben magamra húztam a pokrócom és elkezdtem falatozni a saját, tökéletesen elkészített mályvacukros, csokis, kekszes valamimet aminek egész kellemes íze volt.

-Chanyeol, hogy eszi – hallottam meg Kris nevetését a háttérből, mire elröhögtem magam.

-De olyan finom – panaszkodtam.

-Már akinek – mérgelődött Jongdae – Neked egyszer se égett oda, nem hiszem el. Suhonak is tökéletesen néz ki!

-Aki tud, az tud, nem véletlen vagyok én a főnök – bólogatott elismerően Suho.

-Csak a te fejedben vagy főnök – ült le mellém Kris és elkezdett egy cukrot sütögetni.

-Nem igaz, Xiumin mindig elismer – mutogatott.

-De ő most nincs itt, szóval – nevette ki Tao.

-Majd nemsokára itt lesz és jó lesz, nem kell egyedül szenvednem veletek – hőbörgött Suho.

Ezután kis csönd húzódott ránk én meg nem bírtam nem figyelni őket. Egymást etették, flörtöltek és azt hittem, hogy mindjárt kidobom amit ma ettem.

-Nekem se tetszik  - motyogott mellettem Kris mire ránéztem.

-Hm? – fordultam felé – Hogy érted?

-Nem örülök, hogy Baekhyunt választotta Wendy, egyszerűen nem illenek, sehogy se – figyelte a tüzet magas barátom.

Igaza volt. Majdnem, hogy ellentétek voltak. Még csak külsőleg se illenek. Valahogy annyira ütik egymást, egyedül a flört és a bénaság közös bennük. Még ezt a két hülye dolgot is nehéz beismernem.

-Igazad van – hümmögtem válaszul.

-De azért nem kell úgy viselkedned vele ahogy, én szólok neki, hogy mit csináljon és mit ne, de rám se mindig hallgat, makacs, mint mindegyikünk – mosolygott Kris.

-Tudom, sajnálom, de ami nem megy, az nem megy – mormoltam, de inkább csak magamnak.

-Mi lett a hangoddal? – lökött meg Kris – Sose vagy ilyen susmogós.

-Nem tudom, lehet beteg leszek – tettettem egy köhögést.

-Aha, engem nem versz át – röhögött ki az idősebb.

-Jól van na – nevettem – Most ilyen morcos vagyok, valószínűleg hamar el fog múlni, ha..

-Ha elköltözik az unokahúgom, tudom – vigyorgott magas hyungom.

-Ajj, annyira ismersz – csaptam meg a mályvacukor mentes botommal.

-Ne csapkodj – ütött vissza mire fájdalmamban felnyögtem.

-Ez fájt – néztem rá szúrós szemekkel.

-Nekem is – éreztem tekintetét magamon.

-Én is, én is – pattant fel Baekhyun és őrült csapkodásba kezdett, mire felegyenesedtem, megragadtam vékonyka csuklóját és arrébb vonszoltam, miközben boldogan viháncolt.

-Fejezd be, te bolond – nevetgéltem vele együtt.

-Na, ne vigyél el onnan – tért észhez.

-De mindenkinek kiütöd a szemét. Inkább csak az én szememet üsd ki, úgyse akarom látni mit műveltek Wendyvel– hadartam miközben az arcát fürkésztem.

-Hát akkor ne nézz oda, ennyi – taszította el nagy kezeimet az ő aprójától és hirtelen elindult vissza fele a többiekhez.

Mindig elszúrom, olyan béna vagyok. Miért nem tudtam csak simán jól érezni magam vele és nem egyből felhozni azt a rosszakarót? Mind a ketten jobban jártunk volna…

-Baekhyun várj meg – szóltam utána és lépteimet megszaporázva követtem.

-Mit akarsz? Megint mi nem tetszik? – fordult felém ingerülten hadonászva sütögetős pálcikájával.

-Minden oké, úgyhogy megnyugodhatsz – feleltem miközben elvettem az aktuális játékszerét.

-Akkor add vissza.

-És ha nem? – vigyorodtam el.

-Akkor meg fogod bánni – célzott rám mutatóujjával mire csak nevettem.

-Komoly fenyegetésnek lettem részese, nem is tudom, hogy ezt, hogy fogom túlélni – kacagtam válaszul majd két gyenge kacsót éreztem magam körül.

-Mégis mit művelsz? – mosolyogtam miközben a pofiját vizslattam.

-Igazság szerint fel akartalak emelni és eldönteni, de rájöttem, hogy ehhez én gyenge vagyok – nevetett halkan kis barátom és nekem dőlt.

Kezeim automatikusan a fejére siklottak. Kissé jól éreztem magam a helyzetben. Rég volt mostanában, hogy bármikor akár csak hülyeségből is megöleltük volna egymást.

-Na jó, menjünk vissza – húzódott el tőlem Baekhyun és mosolyogva elindult visszafele a tűz körül ülő barátainkhoz.

Sóhajtottam majd követtem. Kavarogtak bennem a vegyes érzések, legszívesebben egész este öleltem és a kezét fogtam volna. Megráztam a fejem és leültem a helyemre. Nem szabadna ilyenekre gondolnom. Egyáltalán nem szeretnék lebukni a többiek előtt vagy bármi ilyesmi. Az hiányozna még. Így se valami jó a helyzetem. Kicsit neheztelnek rám Wendy felé mutatott viselkedésem és a hangulat ingadozásaim miatt. Aztán már hónapok óta nincs munkám, nem tudok miből beadni a közös pénzbe, sőt semmibe. Egyedül amit tenni tudok az, hogy segítek amiben csak tudok és ez számomra elég szomorú.

-Chanyeol – hallottam meg egy lágy hangot ami vissza rántott a jelenbe.

-Igen? – motyogtam és körbenéztem.

-Beszélhetnénk? – guggolt előttem Wendy nagyokat pislogva.

Mit akar tőlem? Nem akarok vele beszélni.

-Hát.. – néztem rá.

-Kérlek – mosolygott.

-Jó, beszélhetünk – álltam fel helyemről és az ajtóhoz sétáltunk, messze a többiektől.

-Mit szeretnél? – emeltem rá tekintetem, majd nekidőltem az ajtófélfának és kardigánom zsebeibe dugtam a kezeimet.

-Hát tudod – motyogott – Nem tudom miért vagy ilyen velem. Úgy érzem, hogy én nem bántottalak és eléggé érett, felnőtt emberek vagyunk ahhoz, hogy ezt meg tudjuk beszélni – magyarázta teljes komolysággal.

-Értem – bólogattam.

-Tehát mi a baj? Nem értelek Chanyeol, nem tudom, hogy mi van köztetek Baekhyunnal, vagy mi nem, de úgy viselkedsz amikor vele beszélek mint egy féltékeny barátnő – kelt ki magából amire egyáltalán nem számítottam.

Hogy jön mégis ez a nő ehhez?!  Semmi köze nincs hozzánk, pláne nem ahhoz, hogy ilyet feltételezzen!

-Neked mégis mi közöd van mindehhez? Egyáltalán, hogy tudsz ilyenre gondolni amikor egy nagyon is megtűrt vendég vagy itt, semmi több – válaszoltam ingerülten.

-Azért mert furák vagytok és ezt nem csak én látom. Jobb lenne ha elgondolkoznál azon, hogy mit csinálsz vele nyilvánosan, vagy baj lesz – húzta fel szemöldökeit.

Mindjárt letépem a fejét. Még zsarol is!

-Milyen baj lenne? Azt hiszed, hogy azok az emberek ott – kezeimet a srácok felé szegeztem – neked fogak hinni és nem nekem vagy Baekhyunnak akiket évek óta ismernek? – förmedtem rá mérgemben.

Kezd átlépni egy határt.

-Ki tudja – vonta meg vállát és arrébb tűrt egy tincset a füle mögé – Nehogy bajod essen miközben Baekhyun másokkal flörtöl vagy mást csinál – bólogatott, mintha tudná milyen érzés.

Semmit nem tud erről, semmit.

-Fejezd be – szóltam rá indulatosan majd beviharoztam a lakásba, rácsapva a terasz ajtót.

Hogy van mersze ilyeneket mondani?! Eszem megáll.

Hosszú lábaimmal pillanatok alatt a szobámban termettem, majd  gondosan bezártam magam és az ágyamra hasaltam.

Miért én? Miért pont Ő?

Csak ilyen kérdések járnak az agyamban azóta az eset óta. Egyikünk se tudta, hogy miért és hogyan történt, csak úgy jött. Nem is beszélünk róla azóta, ez a kettőnk titka és remélem az is marad..

-     Visszaemlékezés –

„ A házból hangosan szólt a zene, az épületet izzadt és részeg emberek töltötték meg. Lay születésnapját jöttünk megünnepelni, bár egyikünk se gondolta, hogy ennyire részeg lesz mindenki már fél óra után. Bennem is van pia, de nem túl sok. Ki kellett jönnöm a friss levegőre, mert nem bírtam már bent a nyüzsgést. Azt hittem szét robban a fejem.

Nagyot sóhajtottam majd a sűrű hajamba túrtam és lenéztem az épület tetejéről. Mindig is ámulattal töltött el Szöul esti fényvilága. Előhúztam a zsebemből a telefonom és megnéztem az időt.

„ 2:30 ’’

Annyira nincs is késő. Azt hittem sokkal több az idő. Bár úgy látszik nem vagyok valami buli bíró, ha lehet ezt így mondani. Az alkohol is eléggé hamar kiütött, úgyhogy esélyem sincs mást csinálni.

A telefont visszacsúsztattam a dzseki zsebembe és a hideg fém korlátra támasztottam a kezeimet és meredtem az utcán járkáló emberekre.

-Yeol? – hallottam meg egy ismerős motyogást mögülem és egész testemmel a hang felé fordultam.

-Baekhyun? – néztem rá mosolyogva – Miért nem vagy bent? –mutogattam, de ő csak szó nélkül csoszogott felém.

-Baek – fogtam meg a vállát miközben elég közel ért hozzám – Fáj valamid?

-Nem, dehogy. Ne legyél hülye – dőlt nekem teljes súlyával.

-Álmos vagy? – kérdezősködtem tovább, hátha megtudom miért jött így ki csöndben hozzám.

Választ azonban nem kaptam. Vékony ujjai átkarolták a nyakam majd  barna szemeit rám szegezte.

-Jó ez a haj neked – pusmogta az orra alatt miközben mindvégig az én tekintetemet fürkészte.

-Túl részeg vagy – hebegtem miközben kezét eltüntettem a nyakamról.

-Ahj, ezt én is tudom – nyögte a szavakat majd megtámasztotta kezeit a mellkasomon és sikerült kicsit ellöknie magát tőlem.

-Szólok a srácoknak, hogy nem vagy jól és elviszlek – indultam meg a bejárat felé, de karjaival utánam nyúlt és vissza lökött a korlátnak.

-Nem mész sehová – suttogta a fülembe miközben az övemre rakta a  kezeit.

Ez mit művel?!

-Ne, Baek, fejezd ezt be – fogtam le, de semmit se értem vele.

Ajka villám gyorsan az enyémre tapadt, szemeim pedig kipattantak a helyükről. Azt se tudtam, hogy mit csináljak. Az agyam lefagyott, a testem pedig képtelen volt mozdulni. Láttam, ahogy lesüti a szemeit és még jobban próbálkozik, én pedig hagytam magam. Megengedtem neki és magával sodort. Kezeink bejárták egymást testét. A hajába túrtam és fordítottam a helyzeten. Egyetlen egy percre sem szakadtunk el egymástól, pedig szinte megfulladtunk. De az érzés.. Az mindent felülmúlt. Hallottam, ahogy halkan szuszog majd lassan elhúzódik. Tekintetünk találkozott és újra elvesztünk egymásban… „

-A picsába! – dünnyögtem mérgesen majd az ágyamra csaptam az öklömmel és vadul a hajamba túrtam. Mikor lesz ennek az érzésnek vége..? Sóhajtottam és lecsuktam a szemeimet majd igyekeztem minél hamarabb álomba merülni.