Park Chanyeol
1.
Mikor reggel
kinyitottam a szememet, az ablakon betűzött a nap reggeli sugara, mi
bevilágította az egész szobát, orromat pedig egy ismerős szag csapta meg. Suho
megint odaégetett valamit. Nem értem,hogy
miért ő csinál reggelit amikor nem tud főzni, hagyhatná Layre, mindenki
sokkal jobban járna. Fintorogva felültem, kiropogtattam elgémberedett
végtagjaim és beletúrtam így is kócos hajamba majd akkorát ásítottam, mint 20
másik.
-Sose értettem, hogy hogyan tudsz ekkorát ásítani –
szakított ki a nem épp kellemes ébredésemből egy ismerős hang.
-Sose értettem,hogy miért kell mindig azt figyelned, hogy
én hogy kelek fel – fordultam az ajtóban ácsorgó Baekhyun felé, aki valószínűleg már jó ideje figyel és előbb
le akart rám csapni, mint Suho büdös főztjének szaga.
-Nem tudom én se, de viccesen nézel ki reggelente –
vigyorgott pimaszan majd el is sietett.
Ilyenkor gondolok bele, hogy ő idősebb nálam. Igaz, csak
pár hónappal de olyan furcsa, sokkal kisebb nálam, idiótább és minden más amit el
lehet képzelni, én sem vagyok piskóta, de ő még nálam is rosszabb. Miután ismét
meggyőződtem arról, hogy Baek nem normális, nagy nehezen kikászálódtam az
ágyból és lomha lépésekkel megindultam lefele.
-Szia Chanyeol – mosolygott rám kedvesen Wendy mire
csak bólintottam.
Hogy én mennyire rühellem ezt a lányt. Nem a külseje
miatt, se azért mert Kris unokatestvére és kényszerített minket, hogy itt
lakhasson. Sokkal inkább a viselkedése aggaszt ki. Folyton
flörtöl Baekhyunnal aki szívesen bele is megy. Vele meg ez a baj, mindenkivel
szívesen kacérkodik, mint egy rossz 13 éves, felháborító, de ezen kívül az
életemet adnám érte.
-Mi van Chanyeol? Olyan morcos vagy ma – bökött vállba és
még mindig mosolygott, mire nagyot sóhajtottam.
-Csak elaludtam a nyakam, ennyi – motyogtam majd
bevánszorogtam a konyhába és ledobtam magam a bárszékre, könyökeimet pedig a
pultra helyeztem.
-Kell kávé? – kérdezte Chen mire hevesen elkezdtem
bólogatni. Nincs is jobb egy ilyen reggelt kávéval kezdeni, az talán nem lett
elrontva.
-Mellesleg legyél már kedvesebb vele, ő az egyetlen lány
itt, nem tolerálja ezt a fiús modort – próbált kioktatni Jongdae miközben
átadta nekem a bögrét.
-Ő jött ide nem én, akinek alkalmazkodnia kell az Ő – nem
fogok egy Wendynek megdőlni.
-De Chanyeol-... – motyogott barátom.
-Nem nyitok vitát Chen, befejeztem – kortyoltam bele a
kávémba jelezve, hogy nem vagyok hajlandó tovább erről beszélni.
-Értem én – sóhajtott lesújtottan majd megfogta a
tányérját és elsétált a nappaliba.
-Sehunról tudtok valamit? – fordultam a többiek felé
választ várva.
-Elvileg Irene-el tanul egész hétvégén, mert ugye
nemsokára érettségizik – magyarázott Suho miközben próbálta megenni amit
„főzött”.
-Ne haragudj, de ezt ugye te se hiszed el? – vágott közbe
Kai.
-Mit?
-Hogy két 19 éves diák együtt tanul a hétvégén –
vigyorgott a bögréje mögött a sötét bőrű barátunk.
-Hát Sehun nem olyan, szóval… - próbált Suho kiállni igaza
mellett, amit be kell vallani, nem sikerült.
Sehun általában ártatlannak és közömbösnek mutatja magát,
de közel sem olyan. Ő a csapat maknae-ja Kai és Tao mellett, viszont Baekhyun mellett ő a leggyerekesebb is.
-De olyan Suho, emlékezz mi volt amikor a régi házba
odaköltözött hozzánk – nevetett Kai mire én is elvigyorodtam.
-Tudom, leitta magát a sárga földig – sóhajtott
reménytelenül csapatfőnk.
-Na látod, hidd el már rég meg volt neki a lány –
bólogatott Jongin.
-Azért azt nem hiszem – csatlakozott be a beszélgetésbe
Luhan.
Mondhatjuk, hogy Luhan van a legközelebbi viszonyban Sehunnal
közülünk. A régi házban közös szobában voltak és elvileg nagyon szoros lett a
barátság kettejük közt.
-Szerintem pedig de – okoskodott Kai.
-Biztos, hogy nem mert Sehun nem feküdne le csak úgy
bárkivel, van esze – háborodott fel kicsit őzike szemű társunk.
-Annyira van esze, mint a régi házavatós bulin – morgott
a barna.
-Kai az ezer éve volt és ott te is hibás voltál! –
mutogatott Luhan – Te adtad neki a feleseket szép sorjában! – kelt ki magából.
-Amiket el is fogadott! – emelte fel hangját a másik.
-Oké csendet, ezt itt most be is lehet fejezni, az a múlt
volt, az is marad ezért felesleges rágódni rajta – csitította őket Suho –
Kérlek srácok, nem akarom, hogy ugyanaz legyen minden reggel, mint a régi
házban.
-Akkor küldd el Wendyt – mosolyogtam vidáman rá, ha már
ilyen problémamentes reggelekre vágyik a vezetőnk.
-Nem Chanyeol, te is fejezd ezt be – szegezte felém
mutatóujját mérgesen.
-De ajj – szenvedtem a helyemen – Nem akarom, hogy itt
legyen – vakartam meg a tarkóm és kissé oldalra döntöttem a fejem.
-Sajna ezt csak te nem akarod – tette le a villáját és
olyan mérgesen nézett amit rég láttam – Mégis miért zavar? Mindenben besegít és
még aranyos is, mi a jó isten bajod van vele?
-Tudod mit? Semmi, nyaljátok csak ki a seggét – csaptam
le a bögrét a konyhapultra majd felálltam és becsörtettem a nappaliba.
-Megint megkaptad a magadét? – vigyorgott rám Tao.
-Ja – bólintottam – Egyszerűen akkor se bírom, ennyi. Nem
tehetek róla – fújtattam és a dohányzóasztalra tettem lábaim.
-Én bírom, kedves lány és sokat segít, meg úgy néz ki,
hogy Baekhyunnak bejön – vigyorgott és a vállamra támasztotta a kezeit mire az
ajkamba haraptam.
-Ennek miért örülsz? – néztem rá.
-Csak mert rég volt bárkije is, kicsit aggódok érte olyan
téren, tudod – ingatta fejét.
-És? Lehet nem akar senkivel se lenni, biztos valami
magánügy – húzódtam el tőle kicsit.
-Elmondta volna Chanyeol és ne vitázz velem – paskolta
meg vállaimat kissé lányos barátom majd a tv felé fordult.
-Én nem vitázok, csak… - inkább be se fejeztem a mondandóm
mert nem érdekelnek, én tudom amit tudok és ennyi. Senki nem fogja megváltoztatni
a véleményemet Wendyről, még Kris se.
-Mit néztek? – pattant le közénk hosszú sötétbarna tincseit
hátralendítve egyetlen lány lakótársunk.
-Szépséget – vigyorodott el Tao miközben le se vette róla
a szemét. A hátsójába nem akar bebújni véletlen?!
-Köszönöm – kuncogott mellettem majd a felénk vágtázó
kis barnára tapadt a szeme.
-Na ki kezd szeptembertől a főiskolát? – pattant az
ölembe a klónom. Éreztem, hogy a szám egy hatalmas vigyorra húzódik.
-Felvettek? – hihetetlenkedett Tao – De hisz aki
jelentkezett az már rég megtudta.
-Én is megtudtam volna, ha megnézem az e-mailjeim – rötyögött
nagy boldogan az én hyungom.
-De hülye vagy – tört ki D.O miközben besietett a nagy
hírek hallatán hozzánk – Nem nézted meg az e-mailjeid? Akkor gondolom a
postaláda is tele van mindennel, Suho behozta volna az értesítőt amit kaptál –
vágta fejbe az idősebbik.
-Aú, na! Tudom, hogy meg kellett néznem, de
elfelejtettem, nem tehetek róla – mit sem törődve lóbálta kezeit – De felvettek
szóval jó vagyok – pattant fel és tovább vigyorgott – És most, hogy emlékeztettél az
értesítőre ki is megyek érte, hátha bedobták már – büszkén megveregette
Kyungsoo vállát és már nem is volt a lakásban.
Anyám, mekkora egy őrült, kikészít, de mégis olyan büszke
vagyok rá. Felvették egy színjátszó főiskolába, ahová mellesleg nehéz
bekerülni. Hát igen, mindig is tudott színészkedni, ez az ő tehetsége.
-Büszke vagy rá? – Tao kérdése rángatott vissza a
jelenbe.
-Persze, a legjobb barátom, miért ne lennék rá büszke? –
szegeztem rá a tekintetem miközben kezeimet tördeltem.
-Azt hittem nem, olyan elveszettnek tűntél – kuncogott –
De akkor semmi.
-Tao, te csak ne higgyél semmit mert azzal csak felidegesítesz mást – puffogtam.
Tényleg így van, mintha még egy lány lenne velünk.
-Tao, te csak ne higgyél semmit mert azzal csak felidegesítesz mást – puffogtam.
Tényleg így van, mintha még egy lány lenne velünk.
-Kedves vagy ma.
-Ne haragudj, nagyon bal lábbal keltem – motyogtam magam
elé mire festett szőke barátom átkarolt.
-Majd ma kipihened magad, hogy holnap ne legyél ilyen –
mosolygott Tao mire én csak bólogatni tudtam.
Mi van ma velem? Sose szoktam ilyen lenni, még akkor se
amikor látom, hogy Baekhyun az összes létező élőlénnyel leáll flörtölni…
.gif)
Sziaaa!! Juuuj nagyon tetszik a blogod, olyan édesek a fiúk haha dejóó, úgy várom a kövoi részt, kíváncsi vagyok mi lesz még itt :D Egyedül annál a résznél a végén, amikor Chanyeol ölébe ült valaki azt nem igazán értettem, hogy ki meg gondolkodtam, hogy ki lehet a klónja meg stb de aztán csak a vége fele értelmeztem, hogy Baekhyun volt igaz? biztos ő volt, csak kérlek erősíts meg, mert nem teljesen tiszta >< nagyon tetszik és nagyon várom, amint felteszed a kövit, jövök is szaladok olvasni :D Nagyon jóóó, csak így tovább! :D <3 Üdv.: Vivi :3
VálaszTörlésszia!:D
Törlésnagyon örülök, hogy tetszik:3 igen, Baekhyun volt, csak nem tudtam hogyan jellemezzem, vagy hogyan írjam le, mert nem szeretném folyton ismételni a nevét.
köszönöm szépen a kommentedet!:3
Jó a történet.
VálaszTörlésköszi :)
Törlés